A következményekről

2008.04.25. 19:52

Ma a CSI-ban bejelentették, hogy védőoltást kapunk, mert egy új vírus ütötte fel fejét a világ különböző pontjain, és akik elkapták, rendszerint közel hajoltak egy holttesthez. Emiatt kapunk mi is oltást, nehogy megfertőződjünk. Habár én nem vagyok halottkém, a biztonság kedvéért beoltattam magam, és egy általános vizsgálatnak is alávetettem magamat. Szerencsére minden a legnagyobb rendben :) Utánam jött Ryan, aka. "Shy" Wolfe, és kiderült, hogy súlyos vérveszteségben szenved. Upsz. Az egyik múltkori ügyénél ugyanis a gyilkos a helyszínelés közben egy távoli pontról kulcscsonton lőtte, de a mentők időben kiértek, de az eset után egy hónappal (most) kiderült, hogy az ügy még a megoldás után is kísérti. Ciki.
H még mindig nem jött haza, pedig megígérte, hogy ma megpróbál korábban hazaérni. Na ja. Legutóbb is amikor megígérte, kb. 2 órát késett - és még ő szid le, amikor 23.00-kor kerülünk ágyba. Mindegy, imádom :) És megértem, hogy ennyi dolga van, hiszen ő a főmufti a CSI-nál, meg amúgy is muris Caine hadnagynak szólítani (persze csak a CSI-ben, bár otthon is kipróbáltam, és pozitív eredményei lettek...) :))
Mi nem fogjuk a véletlenre bízni, ha esetleg babát terveznénk. Így legalább sosem kell izgulnom, hogy terhes vagyok-e vagy nem. Ha vége ennek a hajtásnak (soon: június közepe), szívesen benne lennék egy kis anyaszerepben. Röstellem, de már pár néven is gondolkoztam: esetleg Fox vagy Madison.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása