A Seychelle-szigetek tényleg lenyűgözött. A finom homok, a napsütés, a kristálytiszta víz és a pálmafák védelmező árnyéka. Még sosem voltam huzamosabb ideig olyan kis házszerűféleségben, ami a víz tetején van. Gyönyörű volt. A naplemente pedig aztán tényleg kiverte a biztosítékot. Távol a zűrzavartól, a családtól, bajtól és fájdalomtól... azzal a férfival, akit szeretek. Azonban van még valami, amit nem értek. És igazából nagyon fáj.
H-el lassan három hónapja vagyunk együtt, és azt hiszem hiába házasodtunk össze, hiába tudtam meg és mondtam el neki, hogy terhes vagyok, hiába vagyok boldog, mert... rájöttem, hogy nem ismerem eléggé Horatiót. Hiába néz mindenki sült bolondnak, hogy nekem aztán tényleg ismernem kéne, de talán a CSI-beli laboros jobban ismeri, mint én. Szeretjük egymást, meg minden, de néha úgy érzem, ismeretlen számomra. Nem bontakozott ki a szíve előttem, nem akar eléggé befogadni az életébe. És ez rettentően fáj. Ezt talán nehéz megérteni, de tudom, vagyis tudni akarom, mi a gond. Itt ülök, Miamiban és nézek ki az ablakon. A naplemente fénye szűrődik be, és én válaszokat keresek. Válaszok, amiket talán sosem találhatok meg, ha Horatio Caine nem segít. A tény, hogy elvesztette az öccsét, és később a feleségét is, sokkoló. Magába fordult, a munka irányába, de mégsem úgy, ahogyan így a szavakat értelmezzük. Jobban megértem Ryant, mint Horatiót, és semmi sem múlik, de tényleg nem a bizalmon. Eric odajön hozzám, elmondja a jelenlegi helyzetet, Horatio pedig felvonja a szemöldökét, és rám néz - de én nem értek semmit.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.